Anyák napi torta, avagy a namelaka méltó felhasználása

Az év egyik legszebb ünnepe minden kétséget kizáróan Anyák napja. Tavaly is készítettem egy tortát Anyunak, akkor ilyen lett. Mivel nagy örömet okoztunk vele, idén is szerettem volna valami aprósággal meglepni. Nyilván semmiség ez ahhoz a sok-sok jóhoz képest, amit egész évben Tőled kapunk, de azért remélem örülsz neki. :)

Nem olyan rég ismét összejött a régi főzőiskolás csapat, akikkel anno sokat jártam együtt kurzusra. Isteni volt a teljes menü, de engem igazán a desszert fogott meg - namelaka készült. Előtte soha nem hallottam még erről a krémről, azóta már kicsit kiképeztem magam :) Borzasztó egyszerű elkészíteni, és higgyétek el, még soha az életben nem ettem ennyire krémes állagút, semmit! Valrhona csokiból csináltam, érdemes tényleg jó minőségűt használni hozzá.
Baracskay Angélánál is találtok egy fantasztikus receptet ezzel a krémmel, érdemes kipróbálni ezt is.  (na persze a többi receptre is vonatkozik ez) 
Én is ennek mintájára készítettem aztán az én változatomat, annyi különbséggel, hogy kicsit más arányokkal dolgoztam: ahogy azt a főzőiskolában csináltuk, viszont Angélához hasonlóan lapzselatint hazsnáltam. A torta alapjának én is kekszet és vajat tettem, ezt nyugodtan otthon is megsüthetitek, én a kényelem jegyében készen vettem. :)

Jöjjön hát a torta :) (bocsánat a képért, a nagy meglepi gyártások közepette nem volt mód normális fotót készíteni...)



60 g vaj
150 g keksz

255 g fehér csokoládé (Ivoire - Valrhona 35 %)
150 ml tej
8 g glükóz
4 g lapzselatin
300 ml tejszín
1 lime reszelt héja

eper a díszítéshez

A torta alapjához a kekszet daráljuk le, majd keverjük össze az olvasztott vajjal. Nyomkodjuk egy szív alakú tortaforma aljába.

A lime lereszelt héját kezdjük el melegíteni a tejjel. Nem kell felforralni, csak azért melegedjen fel rendesen, majd szűrjük át, hogy ne maradjon benne semmi gyümölcshéj. A csokit vízgőz felett olvasszuk meg, adjuk hozzá a glükózt is. A lapzselatinokat áztassuk be jéghideg (!) vízbe, majd csavarjuk ki, és adjuk hozzá a már leszűrt meleg tejhez. Ezt a meleg tejet aztán keverjük el több lépésben a már felolvadt csokival. Spatulával jó alaposan keverjük el. Mikor már szép egynemű, a hideg tejszínt is keverjük hozzá, ezt is jó alaposan kavargassuk szilikonos spatulával. Nem kell megijedni, nagyon folyékony még ilyenkor. Majd mikor az egész tejszínt hozzáadtuk, szépen elkevertük, hagyjuk kihűlni, és így öntsük rá a vajas kekszre. Legalább 12 órára tegyük hűtőbe, ennyi idő alatt szépen be fog húzni. 
Mikor szépen megkötött, az epret ízlés szerint rá lehet tenni. :) De persze nem muszáj, mehet rá akármilyen gyümölcs is. :)


Megjegyzések