Húsvéti macaron - VKF. 55. forduló

Tudom, a macaron-mánia lassan leáldozóban van (bár a múltkori Macaron-napon látott tömeg alapján nekem nem ez a véleményem), most mégis ezeket a színes kis csodákat hívtuk segítségül a húsvéti hangulat megteremtéséhez. Idén elmarad a nagy húsvétolás itthon, így tojásokat sem festettünk, ezeket hivatottak a macaronok helyettesíteni. Korábban már leírtam a tapasztalataimat a macaron készítéséről, de akkor citromos változat készült, ezúttal viszont csokis töltelék került beléjük. 

Ugyan már szenteltem egy postot a VKF legújabb fordulójának, de annyira belejöttem, hogy ez is annak jegyében született. :) Mindenkinek nagyon boldog húsvétot kívánok! 






Hozzávalók: (ebből a mennyiségből 55 db macaron lett)

Tészta:
150 g mandulaliszt
150 g porcukor
55 g tojásfehérje
ételfesték 

55 g tojásfehérje
15 g kristálycukor
150 g kristálycukor
50 g víz


A mandulalisztet a porcukorral összeszitáljuk. Én először külön-külön átszitálom őket, utána pedig együtt a kettőt. Az 55 g tojásfehérjét enyhén felverjük (elég villával elkezdeni verni, mikor már kicsit fehéredik, de még közel sem hab az állaga, akkor jó), majd összekeverjük a mandulaliszt-porcukor keverékével.

A 150 g cukorból és az 50 g vízből cukorszirupot főzünk, 118 fokosat. Még mielőtt a szirup elkészülne, az 55 g tojásfehérjét a 15 g cukorral elkezdjük felverni robotgéppel. Mikor már elkezdett habosodni, az elkészült 118 fokos cukorszirupot belecsurgatjuk, közben tovább verjük a robotgéppel habossá. Hagyjuk, hogy 35-40 fokosra visszahűljön, (keverés közben egészen meg szokta közelíteni már ezt a hőfokot, én néha jeges vízbe állítom az edényt, és úgy verem a habot) majd összeforgatjuk a mandulalisztes keverékkel harmadonként. Ez azt jelenti, hogy először a hab 1/3-át keverjük el a lisztes eleggyel, ekkor nyugodtan lehet durvábban is keverni, majd még 1/3-1/3 adagot, itt már óvatosabb mozdulatokkal. Ekkor teszem bele az ételfestéket is. Még mindig a Wilton festékét használom, de óvatonsa, mert igen erősen színez, 2-3 csepp elegendő is. A masszát ekkor habzsákba töltjük, és kinyomjuk a sütőpapírra. Egyszerhasználatos habzsákot szoktam használni, akkor fej sem kell külön, de azzal is megoldható, csak ne legyen rajta semmi cikk-cakk vagy bevágás. A következő fontos lépés a pihentetés. Ez azt jelenti, hogy szobahőmérsékleten hagyjuk száradni őket minimum 45 percig. Tapasztalatom szerint ez legyen inkább 60 perc, mintsem csak 44. Ha ezt nem várjuk meg, nem lesznek csinos talpai a macaronunknak, és szétrepednek sütés közben.

Előmelegített sütőben légkeverésen 140 fokon 15 perc alatt sül meg. (Érdemes mindenkinek a saját sütőjében kitapasztalni) Én egyszerre mindig csak egy lapnyit sütök. Általában még melegen leszedem őket a sütőpapírról.


Csokis krém:
125 g tej
13 g kakaópor
65 g kristálycukor
30 g étcsokoládé
15 g tojássárgája
10 g rizsliszt
75 g vaj


A tejet feltesszük főzni. Mikor már langyos, egy keveset kiveszünk belőle, és elkeverjük a tojássárgájával, cukorral, kakaóval, és a rizsliszttel. Közben hagyjuk, hogy a maradék tej felforrjon, majd ezt is beleöntjük a tojássárgájás keverékbe. Az egészet visszatesszük a tűzre, és hagyjuk, hogy pudingos állagra sűrűsödjön. Mikor ez megvan, levehetjük a tűzről, és elkeverjük benne az étcsokoládét. Hagyjuk kihűlni. Ekkor a vajat jó alaposan kihabosítjuk, és beleadagoljuk a csokis keveréket. A macaronok betöltés után legalább 24 órát pihenjenek, mielőtt kínáljuk. 
                          


  



Megjegyzések

Megjegyzés küldése